1% felajánlás "Együtt minden sikerül" Adószámunk: 18311927-1-02

Első Pécsi Életmód Napok

Köszönjük, hogy akár a honlap olvasójaként, akár a rendezvény résztvevőként megjelentél, ott voltál velünk az Első Pécsi Életmódnapokon!

A kiértékelés hosszabb folyamat, de már most tudjuk, hogy érdemes volt belefektetnünk azt a rengeteg időt és energiát, hogy megérte, hogy valami értékeset, maradandót hoztunk létre. Az előzetes adatok alapján elmondható, hogy közel 600–an látogattak el a 3 nap valamelyikén a PKK Ifjúsági Házába. Másik helyszínünkön, az Árkád bevásárlóközpontban szervezett látványos programok is sikeresek, látogatottak voltak. Elégedettségi kérdőívet 100-an töltöttek ki, kivétel nélkül pozitív visszajelzésekkel. A szűrővizsgálatok is népszerűek voltak, hiszen a védőnő szakemberek 200 esetben végeztek vércukorvizsgálatot és ennél jóval több esetben mértek vérnyomást és testösszetétel analízist.

A három nap mindegyikén a játszóház telt házzal üzemelt és az ott tartott Mortimer angol és egyéb foglalkozások voltak a legnépszerűbbek. Bebizonyosodott az is, hogy az előadók mindegyike olyan értéket képvisel emberileg és szakmailag egyaránt, ami példaértékű városunkban. Rengeteg fotó és videó felvétel készült a Bublikum fotográfia jóvoltából, ami hamarosan a honlapon is látható lesz. Érdemes tehát ezen túl is ellátogatnod az oldalra, hiszen amiről lemaradtál, itt megnézheted utólag. A feldolgozás folyamatos, hiszen mindannyian önként, munka mellett hoztuk létre azt, amit megálmodtunk. Köszönetet szeretnénk mondani a Baranya Megyei Önkéntes Centrum önkénteseinek, hogy felhívásunkra, szép számmal jelntkeztek és részt vettek a rendezvény sikeres lebonyolításában. Köszönjük minden támogatónknak, segítőnknek (elsősorban a Krio őssejt képviseletnek) azt, hogy mellénk álltak, hittek bennünk, hiszen nélkülük nem valósulhatott volna meg az Első Pécsi Életmódnapok.

 

Találkozunk jövőre a II. Pécsi Életmódnapokon!

Iveszics Varga TündePécsi Életmód Egyesület Elnök

Adó 1%

Kérlek támogass minket adód 1%-val!

adószámunk:

18311927-1-02

Keresés az eletmodpecs.hu-n